Az egyik gyilkos az internet. Az egyik klímagyilkos.
Forrás : Világtudomány.hu
Címkék :
Az ember csak ül a gép előtt, és zabálja az energiát. A Google minden keresése annyi áramot fogyaszt, mint egy energiatakarékos égő egy óra alatt. A világháló az elmúlt években az egyik legnagyobb széndioxid kibocsátó lett az egész világon. A komputeripar lobbistái évek óta zöld programokkal házalnak, azonban az így kialakított valóság szintén virtuális. Hiába mondja a szlogen, hogy aki a világhálón mozgatja az embereket és árukat, az jót tesz a környezetnek. A „Green-IT“ , vagyis a Zöld információs technológia a világ egyik legnagyobb IT kiállítása, a Cebit szlogenje, így azt hihetnénk, minden rendben van. Nincs rendben
Az egyik gyilkos az internet. Az egyik klímagyilkos.
A számítástechnikai eszközök a világ legnagyobb áramfogyasztói közé kerültek, a drezdai Műegyetem kutatói szerint a web 2030-ra annyi áramot igényel, amennyit jelenleg a világ összlakossága fogyaszt. Most mintegy három százalékot igényel a világfogyasztásból a háló, beleértve a telefon és mobiltelefon hálózatokat is Ha az ipari országok jelenlegi lefedettsége jellemezné az egész bolygót, akkor ez a fogyasztás már most negyven százalékon lenne! Az internet egy másik becslés szerint akkora környezeti terhelést okoz, mint a légi közlekedés. 2000 és 2005 között a világháló áramigénye a duplájára nőtt.

2005-ben világszerte kereken 20, egyenként ezer megawattos erőműre volt szükség csak az internet és a hozzá kapcsolódó számítógépek energiaigényeinek kielégítésére. A gombamód szaporodó szerverparkok jelentik a legnagyobb problémát. Az internetes közösségi játékok első pillantásra a környezet szempontjából legártalmatlanabb dolgok. Az ember belebújik valamilyen személyiség bőrébe, de pl. a Second Life felhasználói kapacitását 4000 szerver tudta kiszolgálni fénykora idején. Ha ezt elosztjuk a felhasználók számával, kiderül, hogy az egy főre (egy virtuális személyiségre) jutó energiaigény kiszolgálása évente alig kevesebb, mint egy átlagos "élő" emberé. Egy virtuális Second Life szereplő a becslések szerint több áramot fogyasztott, mint egy átlagos brazil állampolgár. Egyes becslések szerint a világháló üzemeléséhez szükséges energia megteremtése összemérhető mondjuk a légi közlekedés káros anyag-kibocsátásával.

A vezető informatikai óriáscégek (HP, IBM, Sun, AMD) már évekkel ezelőtt The Green Grid néven közös környezetvédelmi programot indítottak, amit követett a Climate Savers Computing Initiative (Google, Microsoft, Dell, IBM, Sun, Yahoo). Mindkét esetben a cél az energiatakarékosabb szuperszámítógépek, szerverparkok kifejlesztése, illetve a károsanyag-kibocsátás csökkentése. A fogyasztás azonban emelkedett, persze nem olyan mértékben, ahogy a programok nélkül. A világháló közvetlenül felelős a széndioxid-kibocsátás, és ezáltal az átlaghőmérséklet emelkedéséért.

Forrás: weltonline, greenpeace, sg
Kommentárok : 16
simavamujod írta : 2019. március. 14, csütörtök - 20:00
http://theprettyguineapig.com/amoxicillin/ - Amoxicillin Amoxicillin Online http://theprettyguineapig.com/amoxicillin/

papajoe írta : 2011. augusztus. 05, péntek - 22:18
A királyok nem így éltek: Churchill azt írja az Angolszász népek történetében, hogy a rómaiknak volt a a harmadik századi Britanniában meleg folyóvízük és padlófűtésük, utána 1500 évet kellett várni, hogy újra így legyen. Nos, nem kizárt, hogy a történelem képes mégis ismételni önmagát...

kendi írta : 2011. augusztus. 05, péntek - 18:43
Az átlag Európai ember napjainkban úgy él mint pár száz éve a királyok éltek. Csapból folyik az ivóvíz,van áram meg minden luxus.

És az átlag Kínai is ezt akarja!!!!

Csak nincs már erre elég energia a földön, mivel ezt a nyugati civilizációt a foszilis energiahordózókra építették.
Szerintetek egy Kw-nyi áramból amit felhasználsz mennyi a magújuló rész?

bambi írta : 2011. július. 05, kedd - 05:18
végigolvasva ezt a néhány hozzászólást, szerintem egyértelmű, hogy azért pusztul minden, mert az emberek többsége ostoba és ezen nincs segítség. sajna.

Ádám írta : 2011. június. 01, szerda - 19:42
Lacinak teljesen igaza van nem csak azon kéne gondolkodni hogy hogyan csökkentsük a széndioxid kibocsátást hanem azon is hogy a sok esőerdő amit kipusztítottak mennyivel kevesebb oxigént juttat a levegőbe.

Valaki írta : 2011. június. 01, szerda - 16:39
Fenn van a napiszar.hu-n, mi is elhisszük, vagy csak kiröhögjük...

Laci írta : 2011. május. 29, vasárnap - 18:01
Tegyük fel, a Laptop és a mobil szivargyújtóról üzemel, töltődik! Hol itt a fogyasztás, mondjuk az autó klímához viszonyítva?!
Különben állítják,hogy az eltűnő erdők több széndioxidot bocsátanak a levegőbe, mint az ember ipari tevékenysége eggyüttesen!

gyuri írta : 2011. május. 29, vasárnap - 02:15
szerintem a greenpeace egy nagy kamu kornyezetvédelmi önkéntes csoport.miért van az,hogy reggelente a garázs elött a kocsiba ülve nem megy oda hozzád senki közülük,hogy ez mennyire nem környezetbarát hanem inkább vádolja a nagy olajcégeket ahonnan szerintem némi juttatás ellenében elhalkulnak,mert ha én nem megyek tankolni akkor nem lenne minek kitermelni csak én ezért a marha nagy észrevételél nem adnák pénzt senkinek.akkor ha annyira önkéntes szervezet akkor miért nem engem keresnek meg azt aki miatt termelik mert én vagyok a fogyaszto,továbbá ha beírjuk a googleba,hogy grennpeace több oldalnyi találattal fogunk szembesülni akkor ők akarják megmondani,hogy mi hova meddig?mi mennyi áramot fogyaszt?mondok még egy példát:az europai államok közt van egy olyan szerződés,hogy mindegyik tagállamnak kell kvótákat betartani zöld energia miatt,a zöld energiát lehet nyerni pl.szélerőmüvek napkollektorok vagy biomasszábol ezzel eddig nincs is gond csak az ebböl nyert energiát viszzavezetve a felvásáróig azaz az államnak negyven százalékkal drágábban veszik mint az atomenergiát.szerintem az embereket a mai világban nem feltétlenül az környezetvédelem hanem az árak is érdeklik.

Ágota írta : 2011. május. 29, vasárnap - 02:12
Régen még csak alig voltak gépek, vagy egyáltalán nem is voltak, de akkor a világ is sokkal jobb, természetesebb volt, több erdő több édesvíz meg minden. De most: szinte már mindenhez Internet kell, meg áram! És később még csak rosszabb lesz, mert a világ fejlődik és egyre több gépet gyártanak! Durva, de hogyha a lámpát feleannyit vagy negyedannyit égeted, egy nap, mint általában szoktad, vagy Net helyett inkább olvasol, már azzal véded a Földet + kevesebb lesz a számlád egy hónapban! Hidd el! Sok kicsi sokra megy!!

Dániel írta : 2011. május. 28, szombat - 19:54
Őszintén! Ha nem ülnél be a gép elé, hanem átmennél az egyik haverodhoz beszélgetni talán fejlődne is a komunikációs készséged. Nézz körül! Elfelejtenek az emberek beszélni. Felmész bármely közösségi oldalra és ezzel meg van oldva minden??? Kérdezem! Szerintem meg nem. Nem fog tudni a net érzelmeket, emberi érintkezést, vagy akármi mást pótolni. Elfelejtjük egy idő után, ahogy a gondolkodni is( és pont ez a cél). Szerintem rossz irányba haladunk! Hülyülünk. Ennyi!

Dániel írta : 2011. május. 28, szombat - 19:52
Őszintén! Ha nem ülnél be a gép elé, hanem átmennél az egyik haverodhoz beszélgetni talán fejlődne is a komunikációs készséged. Nézz körül! Elfelejtenek az emberek beszélni. Felmész bármely közösségi oldalra és ezzel meg van oldva minden??? Kérdezem! Szerintem meg nem. Nem fog tudni a net érzelmeket, emberi érintkezést, vagy akármi mást pótolni. Elfelejtjük egy idő után, ahogy a gondolkodni is( és pont ez a cél). Szerintem rossz irányba haladunk! Hülyülünk. Ennyi!

Barabás Péter írta : 2011. május. 28, szombat - 19:32
Úgy hiszem, hogy még most se a jó oldalán közelítjük meg a klíma kérdést. Míg a kormányok milliárdokat ölnek a széndioxid kibocsátás csökkentésére, addig az esőerdők irtása ellen szinte semmit vagy csak alig. Nem (csak) a széndioxid mértékével van a gond (volt olyan időszak a földön amikor 40%-nyi volt és mégis éltek állatok), a legfőbb gond az átalakítással van, az esőerdők kiirtásával és bár meglepő, de legfőképpen az óceánok szennyezésével, pusztításával(az óceánok hihetetlen mennyiségben alakítják át oxigénné a széndioxidot). Hiszem, hogy ha csak tized annyi pénzt fordítanának ezekre a problémákra, sokkal többet profitálna vele a föld.

Zolta írta : 2011. május. 28, szombat - 07:32
Igényesebb lehetne a cikk, ha a forrást közvetlen internetcímre való hivatkozással közölné. Így nem kellene még egy keresést indítanom a neten hogy utánanézzek. Elvégre sok kicsi sokra megy.

Tom írta : 2011. május. 27, péntek - 19:47
Nem látom az adatokat. Összehasonlításokat más fogyasztókkal, csak a kész elénk tárt következtetéseket. Valószínűnek tartom, hogy igaz amit a cikk ír, de ettől még lehet légből kapott szenzációhajhász is az egész.

Koncz Ádám írta : 2011. május. 27, péntek - 11:04
Szerintem a túlzott elelektronizálódás, függés az elektromos eszközöktől túl nagy méreteket öltött, ezáltal a régi természetesebb világ is megváltozott, hiszen ma már minden ezektől az eszközöktől függ, így be kell látnunk a megnövekedett energiafogyasztást és EL IS KELL FOGADNUNK, hisz mást nem is tehetünk!

Güth Barna írta : 2011. május. 27, péntek - 08:35
Ha nem a világháló előtt ülnének az emberek akkor autóznának, motoroznának egyéb sportot űznének szóval egyik se jobb


Szóljon hozzá Ön is!
Az Ön neve :
Kérem írja be a(z) 13+11 művelet eredményét ide :
Hozzászólása :