Egy új, nagyon ismerős naprendszer
Forrás : Világtudomány.hu
Címkék : NASA, új naprendszer, csillagászat, Kepler
A NASA és a Google találata: egy komplett naprendszer, amely éppen annyi bolygóból áll, mint a miénk.
Egy új, nagyon ismerős naprendszer
A Kepler-90 csillagot, valamint a körülötte keringő bolvgókat már eddig is ismerte az amerikai űrkutatási hivatal, de nemrég két újabb bolygót fedeztek fel körülötte, ami azt jelenti, hogy pontosan annyi bolygó kering a távoli naprendszerben, mint a miénkben. A felfedezést ráadásul nem is az ember tette: a Google mesterséges intelligenciáját vetették be, a felfedezés ennek köszönhető. A szakemberek arra képezték ki az algoritmust, hogy nézze át a Keplertől származó adatokat, majd keressenek olyan jeleket, amelyek más bolygókhoz tartozhatnak. A gép ezután olyan jeleket észlelt, amelyek fontosak lehetnek, de túl gyengék ahhoz, hogy az ember észrevegye őket. Mindez azért is órási áttörés, mert valószínűleg az ilyen gyenge jelek miatt rengeteg jel felett siklottak el a kutatók. A Kepler az elmúlt 4 évben mintegy 150 ezer csillagot vizsgált meg. Vagyis ha mindegyik másnál is két bolygót talál a Google mesterséges intelligenciája, az 300 ezer új bolygó felfedezéséhez vezethet. A NASA kutatója, Andrew Vanderburg szerint mindez azt mutatja, hogy a mi naprendszerünk nem is olyan különleges, mint amilyennek eddig gondoltuk. Forrás: hvg.hu
Kommentárok : 0

Még senki sem kommentálta a cikket. Legyen Ön az első!



Szóljon hozzá Ön is!
Az Ön neve :
Kérem írja be a(z) 9+13 művelet eredményét ide :
Hozzászólása :