Ilyen mértékű pusztításra nem kell számítani, vélik a szakértők, de azt nem tudni, az Eyjafjallajökull kitörése meddig tart és mekkora a gázok utánpótlása. A vulkán decemberben egy kisebb földrengéssel „ébredt”, majd márciusban következett be az első kitörés.

A ismert kitörések között az egyik leghíresebb, és némileg hasonló jellegű volt az indonéziai Tambora vulkán kitörése csaknem 200 éve. A Tambora eredetileg körülbelül 4000 méter magas hegy volt (jelenleg 2851 m), Jávától keletre, a Sumbawa-sziget északi oldalán. A Tambora az újjáéledés első jeleit 1812-ben mutatta. A hegy tetőrésze fölött sötét felhő emelkedett fel a magasba, s a következő hónapok folyamán a felhő egyre sűrűbb és átlátszatlanabb lett. Ezzel egyidejűleg növekedett a robbanások hangereje is. Mindazonáltal nagy kitörésre ekkor még nem került sor. Három év telt el viszonylagos „nyugalomban” anélkül, hogy a környező területek lakossága túlságosan is tartott volna egy nagyobb kataklizma lehetőségétől.

1815. április 5-én azonban irtózatos detonációk riasztották fel Sumbawa lakosságát. A robbanásokat 1400 kilométeres körzetben lehetett hallani. Csakhamar megkezdődött az első hamuszórás, amely Kelet-Jáva nagy részét elborította. A kutatók az április 5-től 10-ig terjedő időszakot a nagy kitörés „bevezető fázisának” nevezik.

Április 10-én, a bevezető fázis záró, és a kitörés bevezető akkordjaként a hegy csúcsától három tűzoszlop emelkedett fel. Rövid idővel később már az egész vulkán lángolni látszott. A robbanások hangját már a Szumátrán lévő Benkulenben, a Tamborától 1775 kilométernyire is hallották. A vulkáni hegy április 11-én összeomlott. A horzsakő- és finom porréteg vastagsága a tűzhányó lábánál 120 centiméter, Sumbawa nyugati részén, a Tamborától 200 kilométernyire 60, Kelet-Jáván, 400 kilométer távolságban pedig 23 centiméter volt.

A globális hatás következtében a járványok és éhínségek miatt (Európában is) több tízezren haltak meg a kitörés utáni időkben. A vulkáni kitörésből származó és a légkörbe került por, kén és széndioxid az éghajlat lehűlését eredményezte, az északi féltekén 1816-ra „nyár nélküli évet” eredményezett (júliusban is havazott Angliában).