A gyorsítók belehúznak
Forrás : Világtudomány.hu
Címkék :
Új, ismeretlen részecskék felfedezése, a világegyetem keletkezésének kiderítése, az anyag eredetének feltárása, a tömeg eredetének magyarázata – ezek a célok vezérlik az európai, amerikai és japán tudósokat, akik a részecskegyorsítókban dolgoznak. A japán részecskegyorsító komplexum teljeskörű beüzemelése, a CERN új nagyberendezésének, a Nagy Hadron Ütköztetőnek (LHC) az első mérési eredményei, és az amerikai, brookhaveni RHIC gyorsító második fejlesztési szakaszának előrehaladása jelzi, hogy a részecskefizika, az anyagtudomány, de a biológia, sőt a gyógyítás is elképzelhetetlen ma már a szinkrotronokban végezhető kísérletek, a csak ott előállítható részecskék, anyagok nélkül, írja az mta.hu.
A gyorsítók belehúznak

A Japán Proton Gyorsító Kutatási Komplexum, a J-PARC indulása okán és a japán-magyar kétoldalú neutronkutatási együttműködés kialakítása érdekében egy budapesti részecske- és magfizikai konferencián előadást tartott Nagamiya Shoji professzor, a J-PARC igazgatója. A nehézionfizikával foglalkozó tudósok hagyományos seregszemléjének, a néhai Zimányi József akadémikus nevét viselő téli iskolának az MTA KFKI és az ELTE Természettudományi Kara adott otthont 2009. november 30. és december 4. között. A konferencián négy kontinens tíz országából 60 kutató vett részt. A rendezvény bekerült a Japán - Magyar Jubileumi Év 2009 programjai közé is.

Csörgő Tamás, a Zimányi Iskola szervezője az idei rendezvény legfőbb értékének azt tartja, hogy az itthoni kutatók a létesítmény teljes körű beüzemelése után szinte azonnal, és magától a J-PARC vezetőjétől értesülhettek a Japán legnagyobb gyorsítójában folyó munkáról és a kutatási lehetőségekről. A konferencián előadások hangzottak el a brookhaveni RHIC gyorsító arany-arany ütközéseiben észlelt legújabb mérési eredményekről, és Magyarországon először itt vitatták meg az LHC gyorsító kísérleteinek első tudományos eredményeit is.

Az LHC-nál hat kísérlet kezdte meg a működését, az ALICE, ATLAS, CMS, LHCb, LHCf, és TOTEM. A magyar intézmények részvételével megvalósuló ALICE, CMS és TOTEM kísérletek képviselői beszámoltak a tudományos munka jelenlegi állásáról. Kiemelkedő gyorsaságú volt az ALICE első mérése, mely meghatározta a p+p ütközésekben keletkező részecskék számát. A tanácskozás szervezőinek nem titkolt célja volt az is, hogy elmélyítsék az erősen kölcsönható anyag fázisszerkezetét tanulmányozó kísérleti és elméleti kutatók közötti együttműködést, fenntartsák az USA Brookhaveni Nemzeti Kutatóintézet (BNL) RHIC gyorsító PHENIX kísérletben, a Debreceni Egyetem, az ELTE és a KFKI RMKI kutatói által létrehozott PHENIX-Magyarország együttműködést, hozzájárulva az egyetemek és a kutatóintézetek közötti kapcsolatok erősítéséhez.

Az iskola mostani záró előadását a világhírű  Nagamiya Shoji professzor, a J-PARC, a Japán Proton Gyorsító Kutatási Komplexum igazgatója tartotta. Nagamiya Shojit nemcsak szakmai kapcsolatok fűzik Magyarországhoz: a nagyapja által írt Judo tankönyv magyar fordítása alapozta meg a sportág hazai művelését a múlt század elején, és ez volt az első nem japán nyelven is kiadott, szakértő által írott judo tankönyv.

Az 1907-ben megjelent kötet facsimile kiadása a konferencia alkalmából jelent meg, japán és angol nyelvű utószóval. (Sasaki Kichisaburo: Djudo - A japán dzsiu-dzsicu tökéletesített módszere. A könyv elérhető a Magyar Elektronikus Könyvtárban.)

Kommentárok : 1
AuroraThornton írta : 2018. november. 17, szombat - 17:18
Négyzet. Mi az ára a Bioretin-nek? Az ajakrész segíti a halott, száraz brsejtek felszabadulását, friss, fiatalabb brt tárnak fel. A száj területeit enyhén hámló tisztítószerrel mossa le. Ezek a függleges ráncok azonnal lágyabbá válnak. Az ajkak csak akkor hidratálódnak, ha halott epidermiszrl van szó. Nedvesít krém Bioretin ár. A függleges ráncok természetes ápolására a br megfelel hidratálásával kezddik. http://infazavr.org/lehetseges-megvasarolni-az-eco-slim-et-olcso-aron-gyogyszertarakban-magyarorszagon-velemenyek-es-ajanlasok.php Vásárolni anti-féreg anyag bactefort Szeged hivatalos honlapja Hol vásárolni baktefort a paraziták ellen Miskolc Hol rendelni baktefort gyógyszerek paraziták ellen Budapest! Hol rendelni baktefort a parazitáktól Magyarország, Akció! vásárolni természetes termék bactefort Budapest, Vásárolni baktefort remedy a paraziták számára Debrecen. A legjobb ár! vásárolni baktefort a parazitáktól Budapest Bactefort természetes gyógymód a paraziták számára érték, vásároljon Debrecen: Bactefort jogorvoslat a féregbetegségért érték, vásároljon Szeged.


Szóljon hozzá Ön is!
Az Ön neve :
Kérem írja be a(z) 5+7 művelet eredményét ide :
Hozzászólása :